Magyarország szép 3.0 – Víz, idő, környezet
„Kirándulás” Magyarország meghatározó épületei között
Időtartam: kb. 5 óra előadás
Magyar Zene háza – Matild Palace – Aquaticum Strandfürdő – Lepencei Strand – Parametrikus építészet – Veszprémi Sportuszoda – Szent Gellért Csarnok – Bárány István Uszoda
A Magyar Építőművészek Szövetségének védnökségével életre hívott, 2023. december 31-ig elvégezhető képzésen ezúttal olyan épületeket szemlézünk, ahol az energia- és főleg a vízhasználat kifejezetten fontos szerepet tölt be az üzemeltetés kérdései között.
Napjainkban a környezettudatos magatartás az élet minden területén elvárás. Legyen szó az energiafelhasználásról, megújuló energiaforrások használatáról, hőszigetelésről, nyári hővédelemről vagy éppen a vízhasználatról, felelős tervezőként ezen elvek szerint kell tervezniük. Nem mehetünk el az időtállóság kérdése, valamint az időtállóság és környezettudatos tervezés összhangja mellett sem. A webinárium ezen elvek szerint szemlézi az elmúlt évek, a szakma által kiemelt figyelemmel kísért emblematikus középület-felújításainak eredményeit, valamint a bemutatott érdekes és értékes új épületeket, illetve áttekintést kaphatunk a parametrikus építészetről is, amely az igazi természeti-zöld építészet lehetősége lehet.
A felkért előadók, neves tervezők által bemutatott épületek között találunk új sport-, szabadidő és kulturális létesítményt, műemléki épület szállodává alakítását, sokak által kedvelt és nagy hagyományokkal rendelkező patinás strandot vagy uszodát. Fókuszban a víz! A víz, amelynek minősége, fenntartása, tisztán tartása a jövőnk szempontjából létkérdés.
Ezúttal Benke Róbert, okleveles építészmérnök, Dajka Péter, Pro Architectura díjas építész , Kolba Mihály, okleveles építészmérnök, vezető tervező, Félix Zsolt DLA, okleveles építészmérnök, Kiss Szabolcs, okleveles építészmérnök és Varga Bence, okleveles építészmérnök, vezető tervező a túravezetőink.
Az alkalmazástechnikai előadások szintén a víz témája köré épülnek konkrét példák segítségével. Farkas Imre, okleveles gépészmérnök, okleveles épület-fenntartási és felújítási szakmérnök (Dörken), Forró Sándor, építész szaktanácsadó, projekt-manager (PREFA), és Magyar Gábor, okleveles mérnök, vezető statikus (Leier) nyújtanak hasznos tudásanyagot a résztvevőknek.
A webinárium 2023. december 31-ig végezhető el.
FIGYELEM, FONTOS TÁJÉKOZTATÁS!
A 2023. február 3-án megjelent MÉK Továbbképzési Szakértői Testület új szabályzata értelmében a Magyarország szép sorozat (3.0, 4.0, 5.0) képzéseit újra akkredtáltuk. Kérjük, aki már elvégezte a 2021/213-es sorszámon a Magyarország szép 3.0 képzést, ne végezze el még egyszer, mert a kamara nem fogja azt elfogadni.
Köszönjük megértésüket!
A KÉPZÉS ELVÉGZÉSÉNEK FOLYAMATA ÉS FELTÉTELEI
A szakmai továbbképzés előadásainak megtekintése és akár az ellenőrző teszt kitöltése továbbra is ingyenes.
Utóbbi tudáspróbát ajánljuk hallgatók számára is!
2022. január 28-tól KREDITPONT MEGSZERZÉSE, A SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS ELVÉGZÉSÉT IGAZOLÓ DOKUMENTUM KIÁLLÍTÁSA, A SIKERES TESZTKITÖLTÉS ÉS A RÉSZVÉTELI DÍJ BEFIZETÉSE UTÁN TÖRTÉNK.
A részvételi díj minden webinárium formájában elvégezhető képzésünk esetén 2023. január 2-től bruttó 3500,- Ft (2 756 Ft+ÁFA).
Továbbképzési pont igénylése esetén, kérjük regisztráljon és hozza létre fiókját az alábbi linken:
A regisztrációt követően a jövőben nyomon tudja követni az Ön által már elvégzett képzéseket és fiókjába belépve egyszerűen tud jelentkezni képzéseinkre.
Képzéseinkre az alábbi linken tud jelentkezni:
Majd töltse ki az ellenőrző tesztet!
A díj beérkezése után a rendszer számlát küld a megadott e-mail címre, és a teszt sikeres kitöltése után a továbbképzési pont megszerzését igazoló dokumentum is e-mailben érkezik.
A teszt esetleges sikertelen kitöltéséről munkatársunk értesítést küld. Ebben az esetben a teszt újbóli költése térítésmentes, a teszt elején kérjük jelölje, hogy „ismételt kitöltés”!
A rendszer részben automatizált, részben bizonyos pontokon munkatársunk személyesen közreműködésével irányított és ellenőrzött.
Kérjük, segítse munkánkat és a folyamat gördülékenységét azzal, hogy mindenhol szabályosan jár el és adatait pontosan adja meg! Köszönjük!
A tesztek kiértékelését és a kamarai igazolások kiküldését a kitöltéstől számított 20 munkanapon belül vállaljuk.
Ez gyakran sokkal előbb megtörténik, de kérjük, gondoljon arra, hogy a párhuzamosan futó 6-8 képzéshez kapcsolódóan havonta több száz teszt kitöltését ellenőrizzük és adminisztráljuk, így nehézséget okoz soron kívüli kérések teljesítése. Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!
Az adatkezeléssel kapcsolatos információkat és Általános szerződési feltételeket az alábbi linken éri el.
További információ kérhető:
Urbán Andrea, továbbképzési referens
Mobil: +36 70 850 5788
E-mail:
Az esemény védnöke
Támogató partnerek